Európai Uniós Sajtószemle, 2023. 09. 18 - 25.

2023.09.25

Felhívás

Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amelyet 2015 óta minden évben megrendeznek a sport és a testmozgás népszerűsítése jegyében. A nemzetközi eseménysorozat idén 2023. szeptemberben 23-30. között zajlik szerte Európában, így Magyarországon is.  Európai Sporthét

Szerinted melyik EU tagállamban kerékpároznak a legtöbben?

Magyarország

Ukrajna beváltotta a fenyegetését és panaszt tett Magyarország, Szlovákia és Lengyelország ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél. Azt kifogásolják, hogy ez a három ország az uniós által szabott múlt pénteki határidő után is fenntartja az importkorlátozást az ukrán gabona ügyében. Az ügyről szó volt az uniós agrárminiszterek brüsszeli tárgyalásán is. EuroNews

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés keretében a terrorizmus áldozatait támogató csoport ülésén közölte, hogy a globális terrorfenyegetettség minden erőfeszítés ellenére is súlyosabb, mint valaha, tavaly 6700 halálos áldozatot követeltek a különböző merényletek. Szijjártó Péter felszólalásában fontos prioritásként határozta meg a terrorizmus terjedésének mielőbbi megállítását, a terrorcsoportok feltartóztatását. Ezzel kapcsolatban pedig elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának (UNOCT) költségvetéséből a világszervezet mindössze 3 százalékot vállal, a többit a tagállamoknak kell összeadniuk, miközben szavai szerint az ENSZ-nek aligha lehet fontosabb feladata a terrorizmus elleni küzdelemnél. Kormany.hu

ENSZ

Von der Leyen elnök az EU nevében aláírta a nyílt tengerekről szóló szerződést, amely a ,,nemzeti hatáskörön túli biológiai sokféleségről" szóló szerződésként is ismert. Ez az idén márciusban elfogadott, mérföldkőnek számító szerződés kulcsfontosságú az óceánok védelme, a környezetpusztulás elleni küzdelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a nyílt tengerek biológiai sokféleségének csökkenésének megakadályozása szempontjából. Az aláírási ceremóniára az ENSZ Közgyűlésének margóján került sor New Yorkban. A szerződés szövegét június 19-én fogadták el hivatalosan, konszenzussal az ENSZ New York-i székhelyén, és a hatálybalépéshez már csak 60 ratifikációra van szükség. Ha a szerződés hatályba lép, a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken - amelyek a világ óceánjainak közel kétharmadát teszik ki - jobb óceánirányítást fog eredményezni, és nagyszabású tengeri védett területeket fog létrehozni a nyílt tengereken. Európai Bizottság

Korrupció

Ylva Johansson belügyi biztos a korrupcióellenes uniós hálózat első brüsszeli találkozójának házigazdája. A hálózatot a Bizottság 2023 májusában elfogadott korrupcióellenes javaslatainak részeként hozták létre. A hálózatban nemzeti hatóságok, gyakorlati szakemberek, a civil társadalom, nemzetközi szervezetek, uniós ügynökségek és a Bizottság vesznek részt. Európai Bizottság

Migráció

A migrációs válságról tárgyalt Rómában az olasz és a francia belügyminiszter. Matteo Piantedosi és Gerald Darmanin kifejezte közös akaratát az EU határbiztonságának szigorítására és az embercsempészek elleni küzdelem fokozására, valamint közös kiállásra az EU vezetése felé. EuroNews

Az Európai Parlamenti képviselők szerdán elfogadták a Schengeni határellenőrzési kódex reformjáról szóló jelentéstervezetet, és engedélyezték a tárgyalások megkezdését a Tanáccsal. A javaslat szerint indokolt és időben korlátozott határellenőrzések szükség esetén legfeljebb két évre szabhatóak ki. Az uniós polgárokat, a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket és a menedékkérőket mentesíteni kell az egészségügyi vészhelyzetekkel kapcsolatos korlátozások alól. A megerősített rendőrségi együttműködésre a határellenőrzés alternatívájaként lehet jelen. Európai Parlament

Az EU és Tunézia közötti stratégiai és átfogó partnerségről szóló egyetértési megállapodás végrehajtásának támogatására az Európai Bizottság ma 60 millió eurós költségvetési támogatást jelent be. Valamint egy körülbelül 67 millió euró értékű, migrációval kapcsolatos operatív segítségnyújtási csomagot, cserébe azért, hogy Tunézia segítsen megakadályozni az olaszországi Lampedusa szigetére szállító hajók útját. A lépés néhány nappal azután történt, hogy von der Leyen Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel közösen tett lampedusai látogatása során ígéretet tett a tunéziai migrációs létesítmények megerősítésére. Politico Europe, Európai Bizottság

Költségvetési Bizottság szavazott a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó hosszú távú uniós költségvetés (MFF) felülvizsgálatáról. A vezető európai parlamenti képviselők további 10 milliárd eurót javasolnak az elégtelen finanszírozás pótlására - különösen a migráció és a külső kihívások, valamint az új európai stratégiai technológiák platform (STEP) számára. Európai Parlament

Spanyolország, Egyesült Királyság, Szlovákia

Az EU időt kér arra, hogy tanulmányozza Spanyolország azon kérését, hogy a katalán, galíciai és baszk nyelvet vegyék fel az EU hivatalos nyelvei közé, a jelenlegi 24 nyelv mellé. A miniszterek közül vannak, akik attól tartanak, hogy más regionális nyelvekre is átgyűrűzik ez a hatás. Európai szinten ennek a jóváhagyása magában foglalná többek között az összes uniós dokumentum fordítását, a szerződésektől a sajtóközleményekig, valamint a tolmácsok állandó rendelkezésre állását az intézményekben. EuroNews

Az Egyesült Királyság újbóli uniós csatlakozásáért tüntettek Londonban. A demonstrálók az Európai Unió zászlaját lengették, illetve olyan táblákat tartottak fel, miszerint a ,,brexit sosem fog működni". Ez volt a második ilyen megmozdulás Londonban, de az idei rendezvényen kevesebben vettek részt, mint tavaly, amikor több ezren demonstráltak az EU mellett. A tiltakozók azt szeretnék, hogy vegyék napirendre az EU-ba való visszatérést ugyanazon a napon, amikor a politikai pártok konferencia-szezonja kezdődik az Egyesült Királyságban a jövőre várható választások előtt. EuroNews

Az Európai Bizottság elindított egy projektet, amely segíti Szlovákiát a kohéziós alapok felhasználásának egyszerűsítésében és felgyorsításában. A támogatás a szlovák kormánynak a Bizottság technikai támogatási eszközének (TSI) igénybevételére irányuló kérését követően érkezett. A projekt a szlovák hatóságoknak segít kidolgozni és végrehajtani egy cselekvési tervet, amelynek célja az uniós alapok felhasználásának növelése azáltal, hogy konkrét ajánlásokat tesz a leghatékonyabb irányításukhoz. Európai Bizottság

Orosz-ukrán háború

Az Európai Bizottságnak az orosz áruk uniós behozatali tilalmával kapcsolatban kiadott útmutatása azt jelzi, hogy Brüsszel az európai országokat az orosz állampolgárok diszkriminációjára akarja kényszeríteni – állítja az orosz külügy. A dokumentum szerint az Európai Bizottság pontosított útmutatásának legújabb változata ,,sem a kérdés lényegét, sem a kezdeményezés célját nem változtatja meg alapvetően". EuroNews

Az ukrán elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén javaslatokat tett a testület reformjára annak elkerülésére, hogy Oroszország blokkolhasson döntéseket. Volodimir Zelenszkij javaslata szerint az ENSZ Közgyűlésének valódi lehetőséget kell adni egy BT-tag vétójának felülbírálására. Hangsúlyozta: az ENSZ munkája most éppen azért bénult meg, mert Oroszország agresszor államként blokkol minden döntést, mivel a BT állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik. EuroNews

Varsó leállította a Kijevnek szánt fegyverszállításokat, és helyette saját maga felfegyverzésére összpontosít - közölte szerdán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a lengyel ,,Polsat" nevű televíziós csatorna műsorában az ukrán mezőgazdasági export körüli vita közepette. ,,Ha nem akarsz a védekező féllé válni, akkor kell, hogy legyen mivel megvédened magad" - tette hozzá, hangsúlyozva azonban, hogy a lépés nem veszélyezteti Ukrajna biztonságát. Politico Europe

Szaharov-díj

2023-as Szaharov-díj. A Külügyi és Fejlesztési Bizottság és az Emberi Jogi Albizottság szerdai közös ülésén az európai parlamenti képviselők bemutatták a 2023-as Szaharov-díjra - az EU által az emberi jogi munkáért adható legmagasabb elismerésre – jelöltjeiket. Többek között Mahsa Amini és Elon Musk neve is elhangzott. Európai Parlament

Környezet és klímaváltozás

A Parlament és a Tanács ideiglenes megállapodásra jutott a zöldre festés-t megakadályozni célzó új szabályokról. A megállapodás aktualizálja a tiltott kereskedelmi gyakorlatok meglévő uniós listáját, és számos problémás marketingszokással egészíti ki, amelyek a zöldre festés és az áruk korai elavulásával kapcsolatosak. Ahhoz, hogy az ideiglenes megállapodás törvényerőre emelkedjen, a Parlamentnek és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia a végleges megállapodást. Európai Parlament

Az Európai Bizottság 90 millió eurót fordít 17 új kutatási projektre, amelyek hozzájárulnak az ,,Európai talajmegállapodás" elnevezésű uniós misszióhoz. Ezek a projektek a talaj egészségének helyreállításán és védelmén fognak dolgozni az egészséges élelmiszerek fenntartható előállítása, a biológiai sokféleség védelme, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség kiépítése és az európai zöld megállapodás célkitűzéseihez való hozzájárulás érdekében. Európai Bizottság

Az Európai Bizottság intézkedéseket fogad el a szándékosan hozzáadott mikroműanyagok korlátozására. Az új szabályok megakadályozzák, hogy mintegy félmillió tonna mikroműanyag kerüljön a környezetbe. Tilos lesz a mikroműanyagok, mint olyanok, valamint az olyan termékek értékesítése, amelyekhez szándékosan mikroműanyagokat adtak hozzá, és amelyek használatuk során ilyen mikroműanyagokat bocsátanak ki. Európai Bizottság

Az Európai Beruházási Alap (EBA) az InvestEU program támogatásával 40 millió eurót fektet be a Blume Equity európai klímatechnológiai növekedési tőkealapba. Ez az egyik legnagyobb befektetés, amelyet az EBA első alkalommal növekedési szakaszban lévő alapba eszközölt. A Blume Equity olyan vállalatokba fektet be, amelyek támogatják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra és a fenntarthatóbb környezetre való átállást. Európai Bizottság

Technológia

Az adatkezelési törvény 2023. szeptember 24-én lépett hatályba. A rendelet az adatkezelés új európai módját teremti meg, amely az adatmegosztás iránti bizalom növelésén alapul. Európai Bizottság

Az Európai Bizottság új online platformot indít, hogy csökkentse az adminisztratív terheket és megkönnyítse a tagállamok számára az uniós jog alapján a Bizottság felé fennálló bejelentési kötelezettségeik teljesítését. az egységes bejelentési ablak egy helyen gyűjti össze a bejelentési követelményekkel kapcsolatos releváns információkat, beleértve a jogi aktusra és jogalapra vonatkozó információkat, a tagállamok bejelentési kötelezettségeinek összefoglaló leírását, valamint az információk Bizottsághoz történő benyújtásának módját. Európai Bizottság

Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság elfogadta a Gigabites infrastruktúráról szóló rendeletet, amely a nagyon nagy kapacitású elektronikus kommunikációs hálózatok fejlesztését kívánja elősegíteni és ösztönözni. Az új intézkedések között szerepel meglévő fizikai infrastruktúra felhasználása, valamint az új infrastruktúra gyorsabb és olcsóbb kiépítése. A jogszabály célja a tagállamok közötti, valamint a városi és vidéki területek közötti egyenlőtlenségek kezelése. Továbbá európai parlamenti képviselők az EU-n belüli hívások és SMS-ek díjainak megszüntetését szeretnék elérni. Európai Parlamet

Támogatások és segélyek

Három ország közel 455 millió euró uniós támogatást kap természeti katasztrófák után. Románia a 2022-es súlyos aszály okozta károkat követően 33,9 millió €-t kap. Olaszország 20,9 millió €-t kap a 2022 szeptemberében Marche régióban bekövetkezett árvíz okozta károk miatt. Az EU 400 millió €-val segíti Törökországot a 2023 februárjában bekövetkezett két súlyos földrengést követően. Európai Parlament

Az EU további 1 millió eurós humanitárius segélyt bocsátott rendelkezésre a Pakisztánt az elmúlt hetekben sújtó áradások miatt, amelyek közvetlenül vagy közvetve mintegy 900 000 embert érintettek. Európai Bizottság

Az Európai Unió beleegyezett abba, hogy 140 millió eurót bocsát rendelkezésre az alapvető szükségletekre és a megélhetéshez szükséges támogatásra az oktatás, az egészségügy, a mezőgazdaság és a nők gazdasági szerepvállalásának erősítése terén Afganisztánban. A döntés a 2022 decembere óta befagyasztott pénzeszközök felszabadításáról - válaszul a tálibok azon döntésére, hogy megtiltották a nőknek, hogy civil szervezetekben dolgozzanak - a ,,nőknek a nők által a nőkért" elv hat hónapos nyomon követését és értékelését követően született meg. Ez az elv biztosítja, hogy az afgán lányokat és nőket a segélynyújtási lánc minden aspektusába bevonják. Európai Bizottság

Gazdaság

A Bizottság elfogadta második éves jelentését a helyreállítási és rugalmassági eszköz (RRF) végrehajtásáról, a 800 milliárd eurós reform- és beruházási eszközről, amely a következő generációs EU központi eleme. A jelentés bemutatja az RRF végrehajtása terén elért eredményeket: a Bizottság 153,4 millió €-t folyósított az elmúlt időszakban.1,4 millió vállalat részesült támogatásban, 5,8 millió ember részesült az éghajlattal kapcsolatos katasztrófák elleni védelmi intézkedésekben, és 22 millió megawatt energiafogyasztást sikerült megtakarítani a RRF terveinek végrehajtásának köszönhetően. Európai Bizottság

Az Európai Beruházási Bank 1,7 milliárd eurós keretfinanszírozást hagyott jóvá a Solaria számára mintegy 120, főként Spanyolországban, valamint Olaszországban és Portugáliában található fotovoltaikus erőmű építésének támogatására. A projektet az InvestEU program támogatja. Európai Bizottság




Szerkesztette: Bata Andrea, Virágh Anna, Szatmári Zita, Kocsis Adél

HEAD PTE

HEAD PTE - Diákszervezeti weboldal
Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el